1978. március 30.
1978. március 21.
Nagygyűlés, koszorúzás
Március 21-én a rajból néhányan részt vettünk a KISZ-esekkel a köz-ponti ünnepségen, a Köztársaság téren. Fáklyákkal, mozgalmi-forra-dalmi dalokat énekelve vonultunk a Dózsa György úti Tanácsköztár-saság emlékműhöz. A Himnusz akkordjai után az emlékmű talapzatát elborították az emlékezés virágai. Az ünnepség az Internacionáléval fejeződött be.
A felvonuláson mi is kaptunk feladatot: a képen látható táblát Sábics Ágnes vitte.
A másnapi Esti Hírlapban ezt a képet találtuk:

Mindannyian kaptunk fáklyát. Sajnos Pétervári Anikó rosszul tartotta, ezért az egyik oldala teljesen leégett, s így el kellett taposni. (Nem Anikót, hanem a fáklyát) Mi azonban nem keseredtünk el, továbbra is büszkén vittük vidáman lobogó fáklyáinkat.
A felvonulásról sok kellemes élményünk maradt.A fáklyától gyantásan és egy kicsit fáradtan tértünk haza.
1978. március 15.
Mindig a sárga úton...

Elindultunk. Először a Moszkva térig mentünk, onnan a 22-es autóbusszal Budakesziig. Innen gyalog mentünk tovább. Makkosmáriánál megálltunk enni, majd folytattuk utunkat kiszáradt patakmedrekkel, völgyekkel és szakadékokkal bővelkedő tájakon.
Később megálltunk egy tűzrakóhelyen szalonnát sütni. Először az istennek sem akart meggyulladni a fa, mert nedves volt. Végre nehezen meggyulladt. Óriási füst keletkezett. A szalonnák nagyon lassan sültek, de mégis megpirultak valahogy. Megettük a finom sült szalonnákat. Eloltottuk a még mindig parázsló fahasábokat és tovább indultunk.
A 10. kilométer után már mindenkinek elfogyott az ivóvize. Kivétel volt Varga Miki, aki a fél liter tartalékát később jószívűen elosztogatta.
A 10. kilométer után már mindenkinek elfogyott az ivóvize. Kivétel volt Varga Miki, aki a fél liter tartalékát később jószívűen elosztogatta.

A 11. kilométernél elértük célunkat, a Csíki-csárdát. Sajnos óriási pechünk volt. Tudniillik a csárda szerdán tart szünnapot, így aztán hazaindultunk.
Már a rakparton jártunk, amikor a többség elhatározta, hogy felmegy a Gellért-hegyre. Aradi Tünde és Vetor Zsuzsa volt csak a terv ellen, de Jutka néni melléjük állt. Már a kirándulás alatt is dühös lett a fiúk egy részére, mert látótávolságon kívül mentek, és nem is akartak visszajönni. Nem mentünk a Gellért-hegyre.
A metrónál Nagy Karcsinak nem volt se forintosa, se bérlete és el akart futni az automaták mellett, de a metrósok elkapták és elzavarták.
Jutka néninél betelt a pohár és kijelentette, legalább két évig nem megyünk kirándulni. Felszálltunk a metróra és hazamentünk.
Így végződött a kirándulás.
1978. március 10.
Kultúrális Szemle
Március 10-én (pénteken) délután 3 órától volt a Csapatszintű Kultúrális Szemle. Osztályunkból négy gyerek indult.
Versből: Szentes Gyöngyi, Pétervári Anikó és Kiss Mónika.
Prózából: Aradi Tünde.
Versből mind a hárman szépen mondták el, nem buktak bele. Eredményhirdetés: ötödik-hatodik osztályosok közül
Szentes Gyöngyi lett az első helyezett.
5. lett Pétervári Anikó, és Kiss Mónika a hatodik után következett.
Aradi Tünde a három prózamondó közül a harmadik lett.
Gratulálunk az első helyezettnek, és izgulunk érte a kerületi szavalóversenyen.
1978. március 8.
Nőnap
Nőnap alkalmából a fiúk megajándékozták az osztály lányait és tanárait. A lányok megajándékozása így történt: március 8-án, szerdán az első rajzóra után a két hetes mindenkit kizavart az osztályból néhány fiú kivételével, majd villámgyorsan kiosztották az ajándékokat. Csokit, csokit, sőt még csokit is kaptak a lányok. Még szerencse, hogy mindegyik csokoládé egyforma volt, különben nem tudtuk volna igazságosan szétosztani.
A szünet után minden lány örült az ajándéknak és csakúgy falták a sok csokit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)