1979. december 25.

Parlamenti fenyőünnep

A téli szünetben nagy izgalommal és örömmel vártam december 25-ét. Ekkor a parlamentbe voltam hivatalos, a fenyőünnepre. Végre eljött a várva várt nap. Jutka néni vitte a csoportot, amelyikkel én mentem. Bennünket szórakoztatott: Rodolfó bűvészkedéseivel, jelen voltak az Artista iskola növendékei. A Bojtorján együttes énekelt, és kísérte Halász Jutkát.
Különféle árucikkeket lehetett vásárolni. Külön műsort adott a Kaláka együttes. Ez a pár óra, amit itt és együtt töltöttünk, nekem nagyon nagyon tetszett. Remélem, lesz még alkalmam máskor is elmenni. (P.E.)

1979. december 13.

Solidaritate

1979. december 13-án szolidaritási műsort adtunk a Fürst Sándor utcai zeneiskolában. Vendégeink a szülők és a tanárok voltak. Iskolánknak mindhárom énekkara szerepelt. A műsor második felében a Pool-beat és az Irodalmi színpad közös műsorát hallgathatták a nézők. Osztályunkból elég sokan énekeltek, vagy mondtak verset. A Zorba zenéjére négy lány táncolt is. Nagyon izgultunk, hogy minden jól menjen.
A SIKERÜNK NAGYON NAGY VOLT!

1979. december 5.

Télapó

1979. december 5-én a Vasvári Pál laktanyában voltunk bábozni. A Honvédség gyermekeinek volt Mikulás-ünnepély, amit KISZ-eseink rendeztek, és mint fiatal generáció, mi is belesegítettünk.
Az előadás egy rossz rókáról szólt, aki minden áron tyúklevest akart enni. De, mint minden mesében, itt is az igazság győzött, és a ravaszt, a rosszat megbüntette a Télapó.
Másnap a mi rajunk, a többi rajhoz hasonlóan, megajándékozta testvérraját. Kis Télapócskát készítettünk és megtömtük édességgel. A kicsik nagyon örültek neki, és viszonzásul naranccsal kínáltak meg bennünket.

1979. december 1.

Pilisszentkereszt









Egy "verőfényes" decemberi napon kirándulni indultunk.
A cél: DOBOGÓKŐ volt.
Fél 8-kor indultunk a Batthyányi térről, HÉV-vel. Pomáztól gyalog folytattuk utunkat, s kb. 15 km-t mehettünk. Jutka nénivel együtt heten voltunk, és mint a képeken is látható, két KISZ-es vendégünk is akadt.
Pilisszentkereszten megálltunk, és megvártuk a buszt, ami a hely-színre szállított minket. Mert fáradtság miatt azt a pár km-t már nem bírtuk legyalogolni.
A hűvös idő ellenére elég jól kimelegedtünk. És bár majdnem mindenkinek volt valami baja, mégis jól éreztük magunkat.
Lelkileg és testileg is kifáradtan, de boldogan ért véget a kirándulás és a nap. (P.E.)