Mindig a sárga úton...

1978. március 15-én fél 8-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor megbeszéltük a kirán-dulást, 14 pajtás jelentkezett, most indulás előtt már 16-an voltunk.

Elindultunk. Először a Moszkva térig mentünk, onnan a 22-es autóbusszal Budakesziig. Innen gyalog mentünk tovább. Makkosmáriánál megálltunk enni, majd folytattuk utunkat kiszáradt patakmedrekkel, völgyekkel és szakadékokkal bővelkedő tájakon.

Később megálltunk egy tűzrakóhelyen szalonnát sütni. Először az istennek sem akart meggyulladni a fa, mert nedves volt. Végre nehezen meggyulladt. Óriási füst keletkezett. A szalonnák nagyon lassan sültek, de mégis megpirultak valahogy. Megettük a finom sült szalonnákat. Eloltottuk a még mindig parázsló fahasábokat és tovább indultunk.
A 10. kilométer után már mindenkinek elfogyott az ivóvize. Kivétel volt Varga Miki, aki a fél liter tartalékát később jószívűen elosztogatta.

A 11. kilométernél elértük célunkat, a Csíki-csárdát. Sajnos óriási pechünk volt. Tudniillik a csárda szerdán tart szünnapot, így aztán hazaindultunk.

Már a rakparton jártunk, amikor a többség elhatározta, hogy felmegy a Gellért-hegyre. Aradi Tünde és Vetor Zsuzsa volt csak a terv ellen, de Jutka néni melléjük állt. Már a kirándulás alatt is dühös lett a fiúk egy részére, mert látótávolságon kívül mentek, és nem is akartak visszajönni. Nem mentünk a Gellért-hegyre.

A metrónál Nagy Karcsinak nem volt se forintosa, se bérlete és el akart futni az automaták mellett, de a metrósok elkapták és elzavarták.

Jutka néninél betelt a pohár és kijelentette, legalább két évig nem megyünk kirándulni. Felszálltunk a metróra és hazamentünk.

Így végződött a kirándulás.