1980. június 15.
Reggel, ha 7 órát ütött már,
A Zöldség raj még mindig szundikál,
De 10 perc múlva a pályán szaladgál.
Hogyha a raj bejön a reggeli tornáról,
Mindenki ábrándozik sok fincsi kajáról.
És ha véget ért a reggeli,
Mindenki megy ágyazni.
Igyekszünk helyt állni,
A 10 pontot elérni.
Mindenkinek leves kő’,
Ettől dagad a bendő.
Szeretjük a husikát,
Erre vágyik pocikánk.
De ha nincsen, az se baj,
Majd pótoljuk kenyérral.
Megisszuk a piros nedűt,
Bennünket ez mindig lehűt.
Ebéd után elvonulunk,
Az ágyunkba belebújunk,
És amikor felébredünk,
Újból éhesek leszünk.
Ha nincs süti, akkor kenyér,
Kevesebb, mint ami elég.
Focizni mi nem tudunk,
Ezért mindig kikapunk.
Szlovák, magyar, egyre megy,
Az ellenfél győztes lesz.
Meccs után kiéhezve
Rohanunk az ebédlőbe.
Felfaljuk a vacsorát,
És megisszuk a teát.
Fürdés, mosdás, fogmosás,
Azután egy nagy alvás…(Il silenzio)
1980. június 13.
Búcsúzunk
Magyarórán van számos egyes, kettes és intő vagy doli.
Szeretjük ám ezt a két órát mi ennek ellenére is.
Tanultuk már Ady Endrét is, József Attilát és Kölcseyt,
Helyesírásról nem beszélve, tudjuk mi már, amit most kell.
De nehéz a főnévragozás,
Emiatt annyit szenvedünk.
Az valóságos emberkínzás,
Ha szavakat kell kiejtenünk.
Első és második világháború, Dózsa-féle parasztfelkelés.
Elzsibbad a kezünk, miközben írunk, mert az anyag nem is oly kevés.
És amikor jön egy történelemfelelés,
Végigfut az osztályon egy gyomorremegés,
Mert a történelmet tanulni nehéz,
Ezért tanuld pajtás, amíg élsz.
Szeretném bejárni a Földnek minden zeg-zugát,
Afrikát, Amerikát, Kínát, Ausztráliát.
A mértan órát úgy, de úgy szeretjük,
Mi értjük és nagyon tudjuk, mindennel együtt.
A számtant még ennél is jobban tudjuk,
Ha írjuk a feladatot, kifogy a tollunk.
S ha jön egy nagyon várt matekdolgozat,
Aznap osztályunk puskákat írogat,
Mert mi nagyon tudjuk és szeretjük őt,
Matekleckén törhetjük délután a fejünk.
A fizika órákon úgy lapultunk,
Hogy arra nincsen sok példa,
Déri meg Bláthy és Zipernovszki,
Kik voltak ezek? Nem tudom.
Al2O3xH2O, tudja minden jól nevelt bauxitkutató, hogy:
Főzhetsz, melegíthetsz bennem éppen eleget,
Mert a fenekem átengedi a meleget,
És ha nem tudnád még a nevemet, a nevem: alumínium-edény.
Egy Misó, egy Csaba, egy Feri, haj!
Azt hiszik, hogy megfogják az egeret.
Hol? A szertárban! Ott a farka! Ott a farka! Ott a farka!
Megvan!
Jaj! Eltört az ujjam,
Hiába fújtam,
Gyaktanár Rád emlékezem.
De fáj a kezem!
Lenne bár radír mindig!
Lenne bár rajzlap mindig!
De ha nincs, mit kell tenni?
Szólj Móninak, s ő dobja már.
Hogy Beethoven mikor élt, azt nehéz megtanulni.
Hogy Mozart mikor alkotott, már azt is sok tudni.
A kérdés még nyitva áll, de nehéz válaszolni,
A dúr és moll-hangsorokra példát mondani.
Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét,
Úszni, futni, szertornázni, focizni vagy kosarazni
Egészséges testedzés.
Szeretjük ám ezt a két órát mi ennek ellenére is.
Tanultuk már Ady Endrét is, József Attilát és Kölcseyt,
Helyesírásról nem beszélve, tudjuk mi már, amit most kell.
De nehéz a főnévragozás,
Emiatt annyit szenvedünk.
Az valóságos emberkínzás,
Ha szavakat kell kiejtenünk.
Első és második világháború, Dózsa-féle parasztfelkelés.
Elzsibbad a kezünk, miközben írunk, mert az anyag nem is oly kevés.
És amikor jön egy történelemfelelés,
Végigfut az osztályon egy gyomorremegés,
Mert a történelmet tanulni nehéz,
Ezért tanuld pajtás, amíg élsz.
Szeretném bejárni a Földnek minden zeg-zugát,
Afrikát, Amerikát, Kínát, Ausztráliát.
A mértan órát úgy, de úgy szeretjük,
Mi értjük és nagyon tudjuk, mindennel együtt.
A számtant még ennél is jobban tudjuk,
Ha írjuk a feladatot, kifogy a tollunk.
S ha jön egy nagyon várt matekdolgozat,
Aznap osztályunk puskákat írogat,
Mert mi nagyon tudjuk és szeretjük őt,
Matekleckén törhetjük délután a fejünk.
A fizika órákon úgy lapultunk,
Hogy arra nincsen sok példa,
Déri meg Bláthy és Zipernovszki,
Kik voltak ezek? Nem tudom.
Al2O3xH2O, tudja minden jól nevelt bauxitkutató, hogy:
Főzhetsz, melegíthetsz bennem éppen eleget,
Mert a fenekem átengedi a meleget,
És ha nem tudnád még a nevemet, a nevem: alumínium-edény.
Egy Misó, egy Csaba, egy Feri, haj!
Azt hiszik, hogy megfogják az egeret.
Hol? A szertárban! Ott a farka! Ott a farka! Ott a farka!
Megvan!
Jaj! Eltört az ujjam,
Hiába fújtam,
Gyaktanár Rád emlékezem.
De fáj a kezem!
Lenne bár radír mindig!
Lenne bár rajzlap mindig!
De ha nincs, mit kell tenni?
Szólj Móninak, s ő dobja már.
Hogy Beethoven mikor élt, azt nehéz megtanulni.
Hogy Mozart mikor alkotott, már azt is sok tudni.
A kérdés még nyitva áll, de nehéz válaszolni,
A dúr és moll-hangsorokra példát mondani.
Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét,
Úszni, futni, szertornázni, focizni vagy kosarazni
Egészséges testedzés.
1980. május 30.
Pedagógusnap
Nyolc év után emlékezünk,
Hol kaptuk mi szép és jó hitünk,
Kitől kaptunk drága sok tudást,
Elvisszük majd életünkön át.
Visszatekint az öreg diák,
Lassan elhagyja régi otthonát.
Fájó, de szép a búcsúnap,
Kitárt kapun velünk száll a dal.
Zengő tavasz van, harsogó rügyek
Köszöntik az életet, a drága gyökeret.
A gyermekész a bomló rügy, tanára a gyökér,
Ki táplálja és átadja tudása tüzét.
Köszöntünk tanítónk, köszönünk mindent,
Május dallamára zengünk éneket.
Kéklő éggel, verőfénnyel szól a napsugár,
S az ünneplő diákhad sok szépet kíván.
Nyolc évet éltünk itt, s csak virágot adunk,
A szó, a szám, a szép varázsát tőlük kaptuk,
Kik tenyerükön tartották induló életünk,
Nem éltek és nem aludtak gondjaink nélkül.
Minden pedagógusnak a jó kertész türelmét és energiáját kívánjuk. Nyessék le rólunk a vad hajtásainkat, még akkor is, ha nekünk fáj, hogy tiszta, egyenes úton járhassunk. Oltsák a nemes hajtást, a nemes virág 10-20 év múlva is az első kertész munkáját dicsérhesse.
Elhagyjuk most kedves, jó, öreg iskolánk,
Búcsúszóval hív a dal és vár a világ.
Szólít a távolság, a sok színes remény,
De nem felejtjük őt el, ki velünk és értünk él.
Boldogan emlékezünk csínytevésünkre,
Ám nehéz szívvel gondolunk a szálló időre,
De nevelőink, pajtásaink mosolya, szava
Velünk tart és elkísér távoli utunkra.
Hol kaptuk mi szép és jó hitünk,
Kitől kaptunk drága sok tudást,
Elvisszük majd életünkön át.
Visszatekint az öreg diák,
Lassan elhagyja régi otthonát.
Fájó, de szép a búcsúnap,
Kitárt kapun velünk száll a dal.
Zengő tavasz van, harsogó rügyek
Köszöntik az életet, a drága gyökeret.
A gyermekész a bomló rügy, tanára a gyökér,
Ki táplálja és átadja tudása tüzét.
Köszöntünk tanítónk, köszönünk mindent,
Május dallamára zengünk éneket.
Kéklő éggel, verőfénnyel szól a napsugár,
S az ünneplő diákhad sok szépet kíván.
Nyolc évet éltünk itt, s csak virágot adunk,
A szó, a szám, a szép varázsát tőlük kaptuk,
Kik tenyerükön tartották induló életünk,
Nem éltek és nem aludtak gondjaink nélkül.
Minden pedagógusnak a jó kertész türelmét és energiáját kívánjuk. Nyessék le rólunk a vad hajtásainkat, még akkor is, ha nekünk fáj, hogy tiszta, egyenes úton járhassunk. Oltsák a nemes hajtást, a nemes virág 10-20 év múlva is az első kertész munkáját dicsérhesse.
Elhagyjuk most kedves, jó, öreg iskolánk,
Búcsúszóval hív a dal és vár a világ.
Szólít a távolság, a sok színes remény,
De nem felejtjük őt el, ki velünk és értünk él.
Boldogan emlékezünk csínytevésünkre,
Ám nehéz szívvel gondolunk a szálló időre,
De nevelőink, pajtásaink mosolya, szava
Velünk tart és elkísér távoli utunkra.
1980. május 27.
1980. március 30.
1980. március 8.
1980. február 14.
Szavalóverseny
József Attila: Levegőt! című versét Valkó Ildikó adta elő a csapatszintű szavalóversenyen.
I. helyezést ért el, melyhez gratulálunk.
I. helyezést ért el, melyhez gratulálunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)